Czene és Gyárfás megállapodása

2011. március 23., szerda 14:28 |

Czene Attila sportért felelős államtitkár megállapodott Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökével: a jövőben a legteljesebb módon együttműködnek, hogy ezzel is elősegítsék a sportág körüli mielőbbi nyugalmat - szögezték le közös állásfoglalásukban a felek az MTI-nek. Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Gyárfás Tamást, hogy megbeszéljék a MÚSZ-nak a tavalyi Európa-bajnokság elszámolásával kapcsolatos kötelezettségeit. A találkozón részt vett Czene Attila sportállamtitkár is.

A tárgyalást követően az olimpiai bajnok úszó megígérte, segíti Gyárfás Tamás elnök és az újonnan főtitkárrá választott, korábbi olimpiai, vb- és Eb-ezüstérmes Szabó Tünde eredményes munkáját. Élve az alkalommal az államtitkár megismerte a 2013-as masters úszó Európa-bajnokság és a 2014-es vízilabda Eb-pályázattal kapcsolatos lehetőségeket, s ennek ismeretében útmutatást adott Gyárfásnak, aki a LEN, az Eb-k ügyében döntést hozó Európai Úszó Liga alelnöke is: elsősorban a vízilabda Európa-bajnokság elnyeréséért tegyen meg mindent.

A LEN vezető testülete, a Büro most szombaton dönt a masters Eb, május közepén pedig a pólósok kontinenstalálkozója színhelyéről. Az állam - erősítették meg a felek - természetesen mindkét eseményt támogatja, de az nyilvánvaló, hogy Magyarország minden pályázaton nem lehet győztes. A MÚSZ-elnök ígéretet tett Czene Attilának, hogy élve a sportdiplomáciai lehetőségekkel, mindent megtesz a maximális siker érdekében.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől