Palm Springsben kezdődik az öttusa Vk-sorozat

2011. február 22., kedd 13:50

Négy magyar indul az idei Világkupa-sorozat első versenyén, az egyesült államokbeli Palm Springsben. A csütörtöktől vasárnapig tartó versenyen Marosi Ádám, Tibolya Péter, illetve Kovács Sarolta és Tóth Adrienn indul. Csütörtökön és pénteken a női és férfi selejtezőt, hétvégén a döntőket rendezik.

"Várhatóan erős mezőny jön majd össze, már csak azért is, mert többen átjelentkeztek a naptárból törölt kairói Világkupáról. A mi versenyzőink számára válogató lesz ez a verseny. Reggel húsz fok van, napközben pedig egy kicsit több" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A feszült politikai helyzet miatt a kairói verseny elmarad, a kaliforniai VK-forduló után az olaszországi Sassariban lesz a következő áprilisban; május elején Budapesten, a hónap végén pedig a kínai Csengtuban versenyeznek. A sorozatot lezáró Világkupa-döntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban. 

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől