A budapesti Eb volt 2010 legjobb úszóeseménye

2011. január 4., kedd 12:02

Az úszósport legtekintélyesebb internetes szaklapja, a swimnews.com a 2010-es budapesti Európa-bajnokságot választotta az év legjobb eseményének. Indoklásában a honlap kiemelte - amint arról a hazai szövetség (MÚSZ) kedden tájékoztatta az MTI-t -, hogy a kontinensviadal szervezői példát mutattak abból, miként lehet egy ilyen eseményt ésszerű és megfelelő költségvetéssel, remek színvonalon megrendezni. Ehhez még hozzátette: a Margitszigeten az esemény ideje alatt folyamatosan telt ház volt, a közönség pedig utánozhatatlan hangulatot teremtett. A budapesti Eb a szavazáson többek között az Újdelhiben rendezett Nemzetközösségi Játékokat, az eindhoveni rövidpályás Eb-t és a dubaji rövidpályás vb-t utasította maga mögé.

„Már eddig is sokan gratuláltak a szövetségnek, a Ruza József vezette szervezőbizottságnak, de ez a mostani elismerés esik talán a legjobban valamennyi közül” - mondta Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke.

Az év végi összegzést közreadó swimnews.com több más kategóriákban is odaítélte a maga díjait, s közöttük akad még magyar vonatkozású: az úszónők 2010-es legjobb edzője címet a bajaiak Egyesült Államokban tanuló világ és Európa-bajnokának, Hosszú Katinkának amerikai mestere, Dave Salo kapta, a múlt esztendő legjobb női úszója pedig Erdélyből kivándorolt család sarja, a már az Egyesült Államokban született Rebecca Soni, a mellúszás világelsője lett.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől