Harminc év után lehet újra fogathajtó-Eb

2010. december 8., szerda 12:36

Az elvi beleegyezés már megvan a Nemzetközi Lovasszövetség részéről arra, hogy a 2011-es fogathajtó Európa-bajnokságot Budapesten rendezzék, így csak a magyar tagszervezetnek kell rábólintania, hogy megvalósuljon az esemény.

"Az asztalomon van a szerződés, de nem szeretnék elhamarkodottan dönteni, előbb megvizsgáljuk a kontinensviadal anyagi vonzatait. Ez ügyben még idén meghozzuk a szükséges döntéseket" - mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség hétszeres fogathajtó világbajnok elnöke.

A rendezés ötletét az adta, hogy jövőre lesz a 40. évfordulója a sportág első, éppen Budapesten rendezett kontinensviadalának. Az ez idáig utolsó fogathajtó Eb 1981-ben volt.

A vasárnap befejeződött 4. Lovas Világkupával kapcsolatban Lázár Vilmos elmondta, hogy mostanra már minden olajozottan működik, megtalálták a megfelelő arányt a show-műsorok és a versenyek között. Örömmel tapasztalta, hogy míg az első rendezvényen elsősorban a show-műsorok arattak nagy sikert, addig most már a versenysport számít a közönség körében is a fő attrakciónak. Hozzátette, jövőre is megrendezik az eseményt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől