A sikertelen vb után új kapitányokat választanak a vívók

2010. november 29., hétfő 17:10

Kamuti Jenő szakmai alelnöknek és Füleky András ügyvezető igazgatónak december 15-ig kell javaslatot tennie a vívószövetség (MVSZ) elnöksége számára a válogatottak szakmai irányítására vonatkozóan.

Az MVSZ vezetősége a hétfői ülésén a párizsi világbajnokság tapasztalatait összegezve - a kapitányi beszámolókat meghallgatva - rögzítette, hogy a magyar csapat szereplése elmaradt a várakozástól. Füleky András elmondása szerint az elnökség sajnálattal vette tudomásul, hogy 2007 óta elmaradnak az aranyérmek, olimpiai pontszámban jelentős a visszaesés, a kardcsapat gyenge szereplése miatt pedig veszélybe került annak olimpiai kvalifikációja.

Az MVSZ vezető testülete elfogadta Nébald Györgynek, a kardozók kapitányának múlt héten benyújtott lemondását, egyúttal megköszönte az elmúlt években elvégzett munkáját, s ugyancsak köszönetet mondott Solti Antalnak, aki Szekeres Pál minisztériumi szerepvállalása miatt július elejétől a novemberi világbajnokság végéig felügyelte megbízott kapitányként a tőrözők szakmai munkáját.

Az ügyvezető igazgató az ülés után elmondta, hogy a jelenleg egyedüliként regnáló és a londoni olimpia végéig kinevezéssel bíró Kulcsár Győző, a világbajnokságon sikeres párbajtőrözők szövetségi kapitánya továbbra is élvezi az elnökség bizalmát, majd hozzátette: a 2012-es nyári játékok közeledtével olyan megoldást kell találni a másik két fegyvernem irányítását illetően, amely biztosítja, hogy a kvalifikáció ne kerüljön veszélybe, ugyanakkor a hosszabb távra vonatkozó építkezést is el lehessen kezdeni. Mint mondta, az egyes szakágakban nagyon különbözőek a feladatok, ezek figyelembe vételével igyekeznek javaslatot tenni az elnökségnek.

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!