Szalay Balázs nem indul a Dakaron

2010. november 16., kedd 16:14

A Szaly Balázs, Bunkoczi László kettős nem indul a 2011-es Dakar-ralin, amelyet január 1. és 16. között ismét Argentínában és Chilében rendeznek meg.

„Minimális létszámmal, nyolcfős csapattal készültünk a Dakarra, de ebben a nehéz gazdasági környezetben képtelenek voltunk összerakni az induláshoz szükséges büdzsét - írta Szalay az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az utolsó pillanatig kivártunk, mert bíztunk benne, hogy gyorsabban intéződnek az ügyek és az újonnan érkezett támogatóktól esetleg még az idén befolyik a pénz, de nem történt meg, úgyhogy bár rajta vagyunk a nevezési listán, vissza kellett mondanunk az indulást.”

A költségekkel kapcsolatban Szalay elmondta, a nyolcfős csapat és a járművek nevezési díja 100 ezer euró - mintegy körülbelül 28 millió forint - lett volna.

„Ez azonban még nem minden, hiszen repülőjegyeket kellett volna venni, szállodai szobákat kifizetni, alkatrészeket, gumikat vásárolni, ami azt jelenti, hogy összesen körülbelül 60 millió forintra rúgtak volna a költségek, amit képtelenség volt összegyűjteni” - fogalmazott. Szalay Balázs, aki hét végén elhódította magyar bajnoki címet, a legutóbbi Dakart is kénytelen volt kihagyni.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől