Vasárnap 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála

2010. október 13., szerda 16:29

Vasárnap lesz az ország egyetlen női futóeseménye, a jubileumi 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. Az esemény célja, hogy minél több nőnek biztosítsanak lehetőséget a sportolásra, így a teljesíthető távok is változatosak. 10 kilométer várja azokat, akik rendszeresen edzenek, de ez a táv párban is futható (6,6 + 3,4 km). A rendező BSI-nél gondoltak azokra a nőkre is, akik nem a teljesítményért, hanem a mozgás öröméért szeretnének részt venni a futógálán, így a kezdők, kisebbek és idősebbek választhatják a 3,1 kilométeres futást vagy gyaloglást is. Az eddigi nevezésekből kiderül, hogy az esemény legidősebb indulója egy 75 éves hölgy lesz, a legfiatalabb pedig egy 3 éves kislány, mindketten a 3,1 kilométeres gyalogláson állnak rajthoz. A futógálára közel 4000 anyát, leányt, nagymamát, barátnőt várnak a városligeti Királydombhoz. A versenyeken csak nők indulhatnak, de a szervezők a férfiakat is várják szurkolni vasárnap 10:50-től!

„Különleges érzés, hogy a rajtnál és az egész távon kizárólag nőket látok magam körül.” - mondta Kálovics Anikó hosszútávfutó, aki eddig kilenc alkalommal nyerte meg az esemény 10 kilométeres távját. „Megszoktam már a koedukált versenyeket, mindössze néhány külföldi rövid távú futam jelentett eddig kivételt, mikor külön indították a férfiakat a nőktől. De itt még a táv folyamán sem látok senkit az erősebb nem képviselői közül. Nagyon szeretem ezt a futást. Emlékszem, volt, hogy zuhogott végig, mégis remekül éreztem magam.”

Arra a kérdésre, hogy vajon idén is az ő nyakába akasztják-e az aranyérmet, meglesz-e a tízedik győzelem, Kálovics így válaszolt: „Rendkívül feszes a versenynaptáram, két hét múlva Frank furtban fogok rajthoz állni a maratonon, és napi két edzéssel készülök erre a megmérettetésre. Eddig nem volt tervbe véve, hogy ott leszek a futógálán, de most meglehet: átgondolom! Szombathelyiként nem olyan könnyű ott teremni a Városligetben, de most kedvet kaptam hozzá.”

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől