Fellendülést várnak a sportlövők a vb-sikerektől

2010. szeptember 6., hétfő 12:58

„Óriási eredményt értünk el a müncheni világbajnokságon, s ennek fel kell pezsdítenie az életet körülöttünk” - jelentette ki Krzyzewski Miklós, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.

Az eseménynek az augusztus közepén zárult vb-n aratott magyar sikerek adták az apropóját, s jelen volt a Münchenben arany-, és ezüstérmet, valamit olimpiai kvótát szerzett Sidi Péter is, annak ellenére, hogy hétfőn hajnalban ért haza a számszeríjász világbajnokságról, mely két ezüstérmet hozott a számára. Krzyzewski elmondta, hogy a 17 olimpiai pont megszerzése a sportág sanyarú helyzetét, illetve a vb színvonalát tekintve is hatalmas siker. Egyben reményét fejezte ki, a sportág a jövőben megkapja a támogatást arra, hogy egy munkalőteret hozhasson létre, amely hosszú távon biztosítja a versenyzők számára a megfelelő edzéskörülményeket.

A 104 ország 2600 sportolóját felvonultató világbajnokságon Sidi Péter a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában szerzett arany-, és a légpuskában elért ezüstérme mellett a harmadik olimpiai puskás számban, fekvőben a negyedik volt. Mellette Bognár Richárd szerepelt kiválóan a felnőtteknél, miután ötödik lett dupla trapban, a juniorok között pedig Babicz Sára zárt másodikként sportpisztolyban.

Sidi sűrű és eredményes hónapokon van túl, de mint elmondta, pihenés nem nagyon lesz, októberben a Világkupa-döntőben kell helytállnia, majd lassan megkezdődik a légfegyveres szezon. "Maximum két hetet fogok kihagyni majd, de nálunk nem lehet leállni" - nyilatkozta a komáromiak kiváló lövője.
A sportlövők számára a jövő év a kvalifikációs viadalokról szól majd, s mint azt Krzyzewsky hangsúlyozta, minden olyan versenyzőt indítanak a kvótaszerző versenyeken, akik reális eséllyel pályáznak a londoni olimpiai helyek megszerzésére.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől