Négy magyar lesz az öttusa-vb női döntőjében

2010. szeptember 2., csütörtök 12:04

Kovács Sarolta és Gyenesei Leila után Tóth Adrienn és Pataki Viktória is bejutott a szombati döntőbe a kínai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyének csütörtöki selejtezőjéből.

A B csoport eredetileg 29, de a cseh Lucie Grolichova visszalépése miatt 28 fős mezőnye úszással kezdett. Pataki 2:17.59 mp-cel (1152 pont) a hatodik, Tóth 2:22.10-zel (1096) a 16. legjobb időt érte el, ezzel a várakozásnak megfelelő helyzetből vághattak neki a vívásnak, amelyben aztán nagyon eredményesen szerepeltek. Tóth 19 győzelemmel és 8 vereséggel - egyedüliként a csoportban - 1000 pontot szerzett, de az egyéni induló Pataki is majdnem ilyen jól vívott, ő 17 sikeres asszóval és 10 vesztett párharccal, 936 ponttal holtversenyben harmadikként fejezte be a második számot.

A lövészetes futást előbbi másodikként, utóbbi harmadikként kezdhette meg. Az utolsó részverseny nem tartogatott különleges izgalmakat, Pataki (a kombinált számban: 13:29.48 perc/1764 pont/17. hely) másodikként, Tóth (13:48.30/1688/21.) hetedikként futott a célba. Az első 18 került a fináléba.

„Nem esett jól ez a futás. A magas páratartalom a lövészetben is zavart, nagyon izzadt a kezem, csúszkált benne a pisztoly. A vívással persze elégedett vagyok, az elég jól sikerült” - értékelt Tóth.

„Ez az első felnőtt világbajnokságom, örülök, hogy mindjárt bejutottam a döntőbe. Jó lenne ott is hasonlóan szerepelni. A vívásomnak nagyon örülök, ez sikerült eddig a legjobban, és még jobb is lehetett volna” - összegzett felszabadultan Pataki.

"Ma olyan jól szerepeltek a lányok, hogy mind a négyen simán kerültek döntőbe" - foglalta össze a napot az MTI-nek lényegre törően Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Pénteken a férfiak fináléját rendezik, többek között a címvédő Marosi Ádámmal, valamint Kasza Róberttel és Németh Róberttel a mezőnyben. A magyarok mellett az olaszok, a csehek, a litvánok és a dél-koreaiak lesznek ott a legjobbak között teljes csapattal.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....