Két magyar arany és egy ezüst 500 m-en a sárkányhajó vb-n

2010. augusztus 28., szombat 21:24

Két arany- és egy ezüstérmet szereztek a hazai felnőtt csapatok 500 m-en a Szegeden zajló MKB sárkányhajó-világbajnokság szombati versenynapján. A táv vegyes számát a sportág története során először tudta megnyeri Magyarország.

A női csapat fölényesen győzött, míg a férfi egység az utolsó, mindent eldöntő harmadik futam során nem bírt a Makszim Opaljevet is soraiban tudó orosz hajóval, így másodikként zárt. A vegyes számban aztán - amelyben 12 férfi és 8 nő alkot egy gárdát - a magyarok szenzációs győzelmet arattak, az utolsó métereken hagyták faképnél a nagy rivális orosz egységet.

"Óriási verseny volt, az utolsó pillanatig kiélezett ütközet – mondta a parton a csapat egyik legrutinosabb tagja, a korábbi sokszoros maratoni világbajnok Csabai Edvin. – Azért is örülünk annyira ennek a sikernek, mert még sosem nyertük meg ezt a számot a világbajnokságok története során."

Paksy Tímea, aki két aranyéremmel zárta a napot, szintén boldogan nyilatkozott a versenyt követően. "Hihetetlenül boldog vagyok, jó érzés megélni, hogy csapatsportot lehet csinálni a kajak-kenuból, és mindenki elismeri a másik erőfeszítéseit. Amikor a női győzelem után feleveztünk, a fiúk sorfallal és nagy tapssal vártak minket” – fogalmazott.

A masters és junior kategóriában a házigazdák egyetlen aranyérmet sem engedtek ki a kezükből szombaton.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől