Sidi Péter rekordot akar dönteni

2010. augusztus 27., péntek 10:29

Sidi Péter sportlövő célja, hogy ő legyen minden idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse az ötkarikás játékokon hat alkalommal indult kardvívó, Gerevich Aladár által tartott rekordot. A világ- és Európa-bajnok, a londoni olimpiára a magyarok közül elsőként kvótát szerzett Sidi a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában beszélt erről a tervéről:

„Harmincegy éves vagyok, a sportlövészetben itt kezdődik igazán az aranykor. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a legjobb eredményt 30 évestől 45-50 éves korig lehet elérni ebben a sportágban. Ezért a szakemberek szerint minimum négy, de akár öt olimpián is még abszolút éremeséllyel indulhatok. Ezzel könnyen rekordtartó lehetek, s az a tervem, hogy én legyek a legtöbb olimpián induló magyar versenyző. Most, hogy rendelkezek minden kellő tapasztalattal, szeretnék minél több érmet is nyerni az olimpiákon.”

Sidi először 2000-ben, Sydneyben versenyzett olimpián, s eddig három ötkarikás játékokon vett részt, a legjobb eredménye pedig egy hatodik helyezés volt. A magyar csúcsot a kardvívó Gerevich Aladár tartja, aki 1932 és 1960 között hat olimpián indult, s ezeken összesen 7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet nyert, amivel egyben a legeredményesebb magyar versenyző is az ötkarikás játékok történetében. Gerevich fantasztikus teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az adott időszakban két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől