Lézerpisztollyal lőnek majd az öttusázók Londonban

2010. augusztus 23., hétfő 12:01

A nemzetközi szövetség (UIPM) szerint a tesztelések során, így a szingapúri ifjúsági olimpián is kiválóan vizsgázott, ezért a 2012-es londoni olimpián lézerpisztolyokra cserélik a légpisztolyokat az öttusaversenyeken. Az új technológia - az eddigi tapasztalatok alapján - Klaus Schormann, a szövetség elnöke és Albert herceg, az UIPM tiszteletbeli elnöke szerint is tökéletesen bevált. A lézeres fegyverekkel a lövészet költségei jelentősen, mintegy kétharmadnyival csökkennek, emellett sokkal biztonságosabbá is válik a futással kombinált utolsó szám, melyet ezek után olyan helyeken is meg lehet majd rendezni, ahol eddig nem.

„Az új technikával szélesebb lesz a sportág bázisa, bármely országból érkezhetnek majd versenyzők - nyilatkozta Schormann az ifjúsági olimpia honlapjának. - Parkokban, vagy akár bevásárlóközpontokban is lehet majd versenyeket rendezni.”

Albert herceg hangsúlyozta, hogy komoly fejlődést jelent a sportágnak a lézerfegyverek bevezetése. „Nagyon fontos szempont, hogy sokkal egyszerűbb a fegyverek szállítása, nincs probléma a repülőtereken sem. Ez a jövő útja” - nyilatkozta a monacói uralkodó.

"Éles helyzetben még nem tudtuk kipróbálni a lézerpisztolyt - mondta az MTI-nek a hírre reagálva Pálvölgyi Miklós. - Nem is szeretnénk, ha komoly versenyeken kerülne sor ennek tesztelésére, bár a rendszer kifejlesztésében szívesen részt veszünk."

A szövetségi kapitány hozzátette: az UIPM határozata szerint legkorábban jövő januártól lehet versenyeken alkalmazni a lézerpisztolyt.

"A most használt, francia fejlesztésű rendszer elég megbízhatatlan, reméljük, a lézerpisztolyos megoldás ennél jobb és biztonságosabb lesz. Számunkra kedvező, hogy létezik egy magyar rendszer a futással kombinált lövészetre, amit minimális változtatással át lehet alakítani a lézerpisztolyos lövészetre" - nyilatkozta Pálvölgyi.

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

C-Travel ajánlatok

hirdetés