Éjszakai futóverseny lesz Budapesten

2010. augusztus 18., szerda 21:47

Nem mindennapi futóeseményt tart szeptember 11-én, szombaton éjszaka a Világjátékok Alapítvány és a Budapest Sportiroda: a 15. EDF Éjszakai Futás mezőnye este 9 órakor indul a 6,5 kilométeres távnak a Roosevelt térről. Újdonság lesz a versenyen, hogy a korábbi évekhez képest az útvonal kiegészül többek között a Szabadság híddal, amelyen felújítása óta az éjszakai órák díszkivilágítása alatt először halad át futómezőny. Az esemény résztvevői a Duna mentén futnak: először a Lánchídon és az Alagúton át Budára, majd a Tabán érintésével érnek vissza a Duna partjára. A mezőny a Szabadság hídon keresztül jön át Pestre, a cél pedig ugyancsak a Roosevelt téren lesz.

A 15. EDF Éjszakai Futás különlegességéhez az esti rajtidőponton és a nevezetes fővárosi helyszíneken túl az is hozzátartozik, hogy a rajt előtt tűzijátékot láthatnak az indulók és az érdeklődők. A 15. EDF Éjszakai Futáson évről évre több résztvevő jelenik meg, ami azt jelenti, hogy háromezernél is több induló áll rajthoz a különleges futóeseményen. A verseny után nyereménysorsolásra kerül sor.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől