Költözik a hegyikerékpáros Bükk Maraton

2010. július 31., szombat 18:29

Kilenc év után idén új helyszínről, Felsőtárkányból rajtol vasárnap a hegyi kerékpárosok Bükk Maratonja, a T-Mobile Top Maraton sorozat harmadik versenye.

"Felsőtárkány számára, óriási jelentőségű egy ilyen, több mint ezer főt megmozgató sportrendezvény, ilyenre még nem volt példa a kis heves megyei település életében. Úgy tervezem, hogy a következő tíz évben innen indul majd a verseny" – mondta Nagy Ádám, az idén tízéves fennállását ünneplő viadal főszervezője az esemény szombati sajtótájékoztatóján.

A főszervező kiemelte, hogy az esemény idegenforgalmi, turisztikai látványosságot és bevételt jelent a Bükk nyugati kapujában fekvő községnek. A helyi szálláshelyek például már napokkal korábban beteltek.

A X. Sintesi Bike Bükk Maraton nemcsak a hazai hegyi bringásokat mozgatja meg, hanem a határokon túliakat is, a több mint 1400 nevezés ugyanis összesen nyolc országból érkezett. Az indulók között még svájci és amerikai kerekes is lesz.

A verseny vasárnap 9 órakor a felsőtárkányi Egeres-völgyből startol, az indulók három távon, 37, 57 és 93 km-en mérik össze tudásukat. A férfiaknál a T-Mobile Top Maraton sorozatban vezető Blazsó Márton, a nőknél Dósa Eszter az első számú favorit.

A szervezők ezúttal is gondoltak a hobbikerékpárosokra, így ismét megtartják számukra a T-Mobile Természetjáró Túrát. Ehhez a résztvevőknek ingyenesen biztosít bérelhető kerékpárokat a mobiltelefonos cég, amely a kezdeményezéssel egyúttal ezt a környezetbarát közlekedési eszközt kívánja népszerűsíteni.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől