Orbán Éva döntős kalapácsvetésben

2010. július 28., szerda 13:14

Orbán Éva bejutott szerdán a női kalapácsvetés döntőjébe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. A 69 méteres selejtezőszintet az első csoportból csak hárman dobták túl, így az Egyesült Államokban tanuló magyar versenyző számára az idei legjobbjához (69,73) közeli eredmény a finálét jelentette. Orbán csak 64,55-tel kezdett, de másodikra jelentősen javított, 68,59-cel, így az eredmények ismeretében már nem volt szüksége a harmadik kísérletre. Összesítésben a nyolcadikként jutott a pénteki 12-es döntőbe.

„Az első dobásom nem sikerült jól, de megnyugtatott, hogy van már érvényes kísérletem - nyilatkozott Orbán Éva. - A második sem volt tökéletese, de most elégnek bizonyult. A döntőben remélem frissebb leszek, mert nem délben kell dobókörbe lépni, ennél csak jobb lehet.”

Kazi Tamás kiesett szerdán 800 méteren a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. A 800-asok négy előfutamából az első három helyezettek mellett a további három legjobb idővel lehetett az elődöntőbe jutni, így a várakozásoknak megfelelően nagy taktikai verseny alakult ki. Kazi a harmadik futamban egészen a hajráig a mezőnnyel haladt, negyedikként fordult a célegyenesbe, de az első három közé nem sikerült beférkőznie. Mint kiderült, futama az egyik leglassabb volt, így 1:50.21 perces ideje nem bizonyult elégnek a továbbjutáshoz.

„Úgy éreztem, az első háromba be tudok kerülni, az edzések alapján 1:45-ös formában vagyok, de versenyen ez valahogy nem jön ki - mondta csalódottan a tavalyi berlini vb-n elődöntős Kazi. - A taktikám az volt, hogy 600 után lereagálom, a többiek mit csinálnak, vagy elindulok. De sajnos az élboly nagyon visszafogta a tempót. Bekerültem egy kupacba is, sok volt a könyöklés, verekedés, véres is a lábam.” A kiesők közül Kazinak volt a legjobb ideje.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől