Tizenhárom magyar sportoló a Küzdősportok Világjátékán

2010. július 24., szombat 10:57

Tizenhárom magyar sportoló kapott meghívást az augusztus 28. és szeptember 4. között Pekingben rendezendő Küzdősportok Világjátékára. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) Sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a viadalon kizárólag a világ élvonalába tartozó versenyzők vehetnek részt.

„Az a célunk, hogy a sportágak a világ érdeklődésének középpontjába kerüljenek, ennek érdekében versenyeznek együtt négy olimpiai és kilenc nem olimpiai sportág legjobbjai" - hangsúlyozta Leyrer Richárd, az NSSZ alelnöke, a játékok egyik megálmodója. "Az elmúlt két év világ- és kontinenselsői meghívást kapnak erre a versenyre, sportáganként összesen 120 sportoló küzdhet meg az elsőségért. Külön öröm számunkra, hogy az induló országok közül mi vehetünk részt a legnagyobb küldöttséggel.”

A magyar indulók: S. Kovács Ádám (karate), Dubi Sándor (kendo), Görbics Gábor, Veres Richárd, Szendrei Barbara, Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt, Imre Tamás, Gömbös László (kick-box), Kálló Györgyi (szumó), Bányai Evelin, Hollósi Csaba, Máthé András (grappling és pankráció).

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől