Csak Tóth Adrienn vívott a debreceni öttusa Eb-n

2010. július 17., szombat 12:11

A magyar versenyzők közül csak a kilencszáz pont fölé jutó Tóth Adrienn vívott eredményesen a debreceni öttusa Európa-bajnokság női versenyének szombati döntőjében.

Tóth 21 ellenfelét győzte le, és 14-től kapott ki, az ezért járó 904 ponttal holtversenyben a hetedik helyen áll az úszás előtt.
Gyenesei Leila - bár az idény legtöbb versenyén 800 pont feletti produkciót nyújtott - ezúttal 784-et szedett össze 16 sikeresen megvívott asszóval, amihez 19 vereség társult. Kovács Sarolta és az egyéni induló Pataki Viktória 14/21-gyel zárt. Gyenesei 20., Kovács és Pataki - egyformán 736 ponttal - 24. az első szám után.
Huszonöt győzelmével 1000 pontot szorgoskodott össze a lett vívóválogatottban is gyakran megforduló Jelena Rublevska. A nyitány után a 24 sikeres asszóval 976 pontos olimpiai bajnok német Lena Schöneborn és orosz Jevdokija Grecsisnyikova a második.  
Csapatban az oroszok állnak az élen, őket a britek, az olaszok és a magyarok követik. A döntőben hét válogatott szerepel komplett, azaz háromfős együttessel.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől