Nagy Péter főiskolai súlyemelő-világbajnok

2010. július 5., hétfő 16:11

Az egyetemisták-főiskolások tajvani világbajnokságán magyar aranyérmest is avattak hétfőn: Nagy Péter a plusz 105 kilogrammosok mezőnyében szerezte meg a vb-címet mindkét fogásnemben, így összetettben is. Halász István, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy Tajcsungban dobogóra állhatott a másik magyar résztvevő, Magát Krisztina is, aki szintén triplázott: harmadik lett szakításban, lökésben és összetettben egyaránt a plusz 75 kilogrammosok között.

A Szegedi Tudományegyetemet képviselő, tavaly korosztályos Európa-bajnok Nagy Péter három jó gyakorlattal 187 kg-ig jutott az első fogásnemben, majd a folytatásban is remekelt, a 205 és a 213 után csupán a 223 kiló fogott ki rajta, ezzel együtt a kereken 4 mázsás összteljesítményével fölényesen végzett az élen. Ezt mutatja, hogy második, tajvani versenyző 20 kilóval kevesebbet produkált. Magát, a BKV Előre emelője - aki tavaly az U23-as Eb-n szakításban harmadik lett - a tajvani bronzérmeket 96 és 115, összetettben pedig 211 kg-mal érdemelte ki.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....