A kiemelt sportágakat támogatók nem kaphatnak reklámot

2010. július 2., péntek 19:37

"Az Országgyűlés elé kerülő adójogszabály-változás törvénytervezete szerint a társasági adó meghatározott százalékát fordíthatják a cégek az öt kiemelt sportág - a vízilabda, jégkorong, kosárlabda, kézilabda, labdarúgás - támogatására, de ezt nem költségként számolják el, hanem az adójukból adják, így cserébe nem kaphatnak reklámlehetőséget" - mondta Czene Attila államtitkár egy sportfórumon.

"A sportágak a társasági adóból kapott támogatás meghatározott százalékát fordíthatják személyi kifizetésekre, az utánpótlás támogatására, valamint sportlétesítmények építésére" - tette hozzá az államtitkár.
Atlanta olimpiai bajnok úszója kiemelte: ez nem a többi sportág kárára történik, mert az állam továbbra is vállalja, hogy a sikersportágakat - akár olimpiai, akár nem - támogatni fogja.
Czene emlékeztetett arra, hogy az öt sportág kiemelése nem a Fidesz ötlete volt. Erről 2007. június 27-én 360 igen szavazattal a nemzeti sportstratégia egyik elemeként az Országgyűlés döntött. "Három éve kitalálták, most megvalósul" - tette hozzá.
Az államtitkár szerint alapvető szemléletváltozás történt, mert a jelenlegi kormány a gazdaság részének tekinti a sportot, amit az adójogszabály megváltoztatásával is bizonyít.
"A sport a magyar költségvetés nettó befizető ágazata, mert a nemzetgazdaság árbevételének 0,9 százalékát termeli meg, viszont csak 0,4-0,5 százalékát fordítja vissza" - mondta.
Az államtitkár ismertette: a Fidesz-kormány célja, hogy 0,5-ről 1 százalékra emelje a sporttámogatás összegét 4-6 éven belül, ehhez azonban koncepció kell. Ennek eredményeként a tömeg- és a szabadidősport is több támogatást kap, amely a mindennapos testneveléssel együtt ismét fellendítheti a korábban sikeres diáksportot.
Czene Attila az egyik legfontosabb intézkedésnek nevezte a mindennapos testnevelés bevezetését, amely 2011 őszétől, felmenő rendszerben kötelező lesz.
Hozzátette, hogy a Fidesz kormány sporttámogatása nem öncélú, az a társadalom egészének érdeke.
A felmérések szerint Magyarországon az emberek 9 százaléka sportol rendszeresen, míg Európa nyugati felén 25-30 százalék ez az arány.
"Szeretnénk megduplázni 4-6 év alatt a rendszeresen sportolók arányát" - mondta Czene. "Ha ez sikerül, akkor egészségesebbek lesznek az emberek, aminek gazdasági eredménye is lesz úgy az egyén, mint az egész társadalom számára."

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől