Gyenesei ötödik az oroszországi Vk-n

2010. június 19., szombat 18:13

Gyenesei Leila az ötödik, Tóth Adrienn pedig a 26. helyen végzett szombaton az öttusázók moszkvai Világkupa-döntőjében. Győzött az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn. A tavaly bronzérmes Gyenesei a viadal honlapja alapján kilencszáz ponthoz közeli, viszonylag jó vívással kezdett, majd megnyerte az úszást, ezzel két szám után a harmadik helyen állt. A lovaspályán hatvan pontot hullajtott el, így továbbra is az élcsoportban volt: a kombinált számnak negyedikként vághatott neki Schöneborn, a lett Jelena Rublevska és az orosz Polina Sztrucskova mögött. A lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban aztán Sztrucskova nagyon visszaesett, Gyeneseit viszont megelőzte a litván Donata Rimsaite és az orosz Jekatyerina Huraszkina.

Tóth az első két tusát követően a kilencedik pozíciót foglalta el, de a lovaglás nem jött igazán össze neki, emiatt az utolsó részversenyt megelőzően a 18. volt a 34 fős mezőnyben, végül még nyolc helyet visszaesett.

Vasárnap a férfiak versenyét rendezik, a mezőnyben ott lesz a címvédő és egyben világbajnok Marosi Ádám, valamint Kasza Róbert és Tibolya Péter. Az idei sorozatban a mexikói Playa del Carmenben, Kairóban, az angliai Medwayben, Budapesten és Berlinben lehetett pontokat gyűjteni a Vk-döntőbe kerülésért.

Eredmények: 1. Lena Schöneborn (német) 5348 pont, 2. Donata Rimsaite (litván) 5292, 3. Jelena Rublevska (lett) 5272, ...5. Gyenesei Leila 5240 (vívás: 19 győzelem/14 vereség/888 pont, úszás: 2:05.79 perc/1292 pont, lovaglás: 1140 pont, lövészet-futás: 12:50.10 perc/1920 pont), ...26. Tóth Adrienn 4800 (18/15/860, 2:15.28/1180, 1012, 13:33.80/1748)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől