Négy olimpiai bajnok atléta a Puskás stadionban

2010. június 17., csütörtök 16:41

Az évized legnagyobb hazai rendezésű szabadtéri atlétikai eseményére kerül sor a hétvégén a Puskás Ferenc Stadionban: a csapat Európa-bajnokság I. osztályának küzdelmeiben 12 ország több mint 600 versenyzője vesz részt.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok lépnek pályára, a pekingi elsők közül az észt Gerd Kanter (diszkosz) és a cseh Barbora Spotakova (gerely), az athéni győzők közül pedig két svéd, Christian Olsson (hármas) és Carolina Klüft (hétpróba), aki távolugrásban indul.
Dornbach Ildikó szakmai igazgató szerint a magyar csapat célja néhány egyéni győzelem és dobogós hely lehet, az együttes a középmezőnyben, a 6-8. helyen végezhet.
Az Európa Kupát tavaly felváltó csapat Eb-n Belgium, Csehország, Észtország, Hollandia, Írország, Litvánia, Portugália, Románia, Svédország, Szlovénia és Törökország lesz a magyarok ellenfele 40 versenyszámban. A program szombaton 16 órakor a férfi, vasárnap pedig 14:50-kor a női kalapácsvetéssel kezdődik, azaz a nyitányon rögtön hazai sikerre lehet számítani. Pars Krisztián ugyanis a kalapácsvetés legnagyobb esélyese.
"Legnagyobb ellenfelem a török Apak lehet, de szeretnék nyerni és olyan eredmény elérni, mint a múlt héten Isztambulban, ahol 79,43 méterrel győztem" - nyilatkozott Pars, aki elárulta, hogy továbbra is mindennapos téma számára a pekingi ezüstérem, amelyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozata szerint nem kaphat meg. Az ügy azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) folytatódik.
A magyar csapat másik erőssége, a fedett vb-n döntős Kiss Dániel elmondta, kisebb sérülés után bízik benne, hogy vasárnap százszázalékos teljesítményt tud majd nyújtani.
A csapat Eb-n együtt értékelik a nők és a férfiak teljesítményét, a magas- és rúdugró számoknál maximum négy rontott kísérlet a megengedett, távol- és hármasugrásban, illetve a dobószámoknál csak a legjobb négy lesz érdekelt az utolsó, negyedik sorozatban.
A szervezőbizottság a csapat Eb jegybevételének felét felajánlotta az árvízkárosultak javára, 1000 belépőt adományozott a rászorult gyerekek számára.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől