Országos futórendezvényt hirdetett a MOB és a Suzuki

2010. június 1., kedd 14:26

Országos családi futóeseményt szervez szombatra a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közreműködésével a Magyar Suzuki Zrt. A rendezvényen három távon, egy, két és négy kilométeren állhatnak rajthoz a mozogni vágyók. Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az országban 17 különböző helyszínen, köztük két budapesti és két Pest-megyei márkakereskedés mellett kerül sor a Suzuki Olimpia Nagyfutam elnevezésű rendezvényre.

Molnár Zoltán, a MOB főtitkára elmondta, olimpiai bajnokok is részt vesznek majd a programokon, így többek között Igaly Diána sportlövő, Vajda Attila kenus, Janics Natasa kajakozó, valamint a nemzet sportolója, a négyszeres olimpiai bajnok vívó, Kulcsár Győző is. A résztvevő felnőttek között egyhetes tesztvezetést sorsolnak ki a márkakereskedések, a legtöbb gyermeket megmozgató iskolai osztályok pedig elmehetnek egy gyárlátogatásra a japán márka esztergomi üzemébe.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....