Evezős edzőközpont épülhet Pesterzsébeten

2010. április 22., csütörtök 12:33

Pesterzsébet Önkormányzata levélben tudatta a Magyar Evezős Szövetséggel, hogy döntött egy pesterzsébeti, három és fél hektáros ingatlanrész hasznosítására kiírt pályázattal kapcsolatban, melynek nyertese a szövetség. A bérleti szerződés időtartama 30 év, a szerződéskötés és a terület átvételének előkészületei megkezdődtek, aláírásra és birtokba vételre május elején kerülhet sor. A tervek közt edzőközpont, evezős akadémia és a TF-fel közös kutató-labor létrehozása  is szerepel.

Ekkora beruházás az elmúlt fél évszázadban nem volt a magyar evezős sportban. Az 1926-ban, Somodi Csónakházként épült központ hamar rendkívül keresett sport- és üdülési centrummá vált. A telepen lévő öt csónakház épületenként 200-300 hajó befogadására volt alkalmas. A műemléki épületek és azok környezetének felújítása után, nem csak a versenyszerűen és szabadidős módon sportolók használhatják majd azt, hanem a mozgássérült és fogyatékkal élők adaptív evezése is itt kap központi helyet Budapesten. A jelenlegi tervek szerint a közelben kerül kialakításra a leendő budapesti olimpiai evezős- és kajak-kenu pálya.

"Óriási lehetőség előtt állunk. A válogatott evezősök edzéseinek kiszolgálása megkönnyíti a felkészülést, egy komplex vízi sportbázis létrehozásával a jelenlegi hobbi-evezősök és a válogatott is megtalálja a helyét. A nagyközönség számára megnyíló Duna-parti sétány a kerület lakosainak nyújt majd kikapcsolódást. A tervek szerint ide épül a TF kutató-laborja, és létre hozunk egy evezős akadémiát is" - mondta Dr. Mitnyan György, a szövetség alelnöke.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől