Szombaton döntenek a szegedi kajak-kenu-vb-ről

2010. április 8., csütörtök 11:36

Péntektől vasárnapig Budapesten tartja ülését a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa, a Board, amely többek között döntést hoz arról, hogy Szegednek adja-e a 2013-as síkvízi világbajnokság rendezési jogát. Vaskuti István, az ICF első alelnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta: a következő évek világversenyeire vonatkozó pályázatokat szombaton értékelik, s várhatóan aznap este hirdetnek eredményt. Hozzátette: a háromnapos tanácskozáson az öt kontinens képviselőinek és a szakbizottságoknak a beszámolói mellett többek között szabálymódosítási kérdések és az olimpiai műsorral kapcsolatos teendők kerülnek napirendre.

A Maty-éri pálya az 1998-as és 2006-os viadal után immár harmadszor lehet házigazdája síkvízi világbajnokságnak, amelyre még Moszkva, egy portugáliai város és a 2016-os olimpiának otthont adó Rio de Janeiro kandidál. Győr a 2012-es maratoni vb-re pályázik, a Rába-parti városnak a csehországi Tynnel, valamint Koppenhágával és Rómával kell megküzdenie - ennek a versenynek a helyszínét is a magyar fővárosban jelöli majd ki a Board.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől