Két magyar is döntős a kairói öttusa Vk-n

2010. március 19., péntek 20:21

A három magyar induló közül kettő - Kasza Róbert és Demeter Bence - bejutott a döntőbe az öttusázók kairói Világkupa-fordulójának férfiversenyében.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Kasza a B csoportban első lett, ugyanitt Demeter tizedikként fejezte be a napot, míg a C-be sorolt Németh Róbertet a vívás során kizárták a versenyből. A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint neki sportszerűtlenség - káromkodás - miatt kellett idő előtt befejeznie szereplését azok után, hogy előzőleg az úszásban ötödik volt, s a vívásban sem állt rosszul.

A pénteki selejtezőben 74-en voltak érdekeltek, a három csoportból az első 12-12 került a vasárnapi fináléba.

A női döntőre - három magyarral - szombaton, a férfiakéra pedig vasárnap kerül sor.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől