Április végére készül el a nyíregyházi Városi Stadion felújított rekortánpályája. Ezzel befejeződik az a 262 millió forintos beruházás, melynek keretében a létesítmény alkalmas lesz a veterán atléták júliusi Európa-bajnokságának lebonyolításra - adta hírül a település önkormányzata szerdán az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatán (ÖS) keresztül. A munkálatok tavaly ősszel kezdődtek el, első lépésben a kanyarrészek kaptak műanyagszékeket, majd új, számítógép vezérelte, a nemzetközi szabványoknak megfelelő hangosító berendezést szereltek fel a szakemberek. Megszépült a stúdió épülete és a kiszolgáló helyiségek nagy része, valamint megkezdődött az atlétikai pálya felújítása.
„A teljes beruházás 262 millió forintba kerül, melyből 125 milliót uniós pályázatból finanszírozunk" - mondta el az MTI kérdésére Bartha László, a stadion vagyonkezelését ellátó Nyírsuli Kft. ügyvezető igazgatója. - Az infrastrukturális fejlesztés öt részeleméből négy már 2009 decemberére megvalósult: a 25 millió forintos atlétikai eszközbeszerzés mellett teljes felújításon estek át a stadion szociális és kiszolgáló épületei, korszerűsödött a hangosító rendszer és az atlétikai pálya is. A leglátványosabb változások azonban a lelátón érzékelhetőek: 4.700 műanyag szék kihelyezésével 10 és fél ezer férőhelyesre bővült a nyírségi nagyváros stadionja.”
Bartha László hozzátette: a projekt ötödik eleme, a nyolcsávos rekortánpálya felújítása azonban 2010-re húzódott át. Az alépítményi munkálatok még ősszel befejeződtek, az új, 2-3 milliméter vastag borítást várhatóan április végéig kapja meg a pálya. A július 15-én kezdődő veterán atlétikai Eb másik nyíregyházi helyszínén, a Vasutas-pályán is elindulnak a felújítási munkálatok. A 12 napos megméretésre közel 5 ezer veterán versenyzőt várnak Európa szinte valamennyi országából.
