Két hónap múlva indul az atléták Gyémánt Ligája

2010. március 16., kedd 07:35

A vasárnap befejeződött dohai világbajnoksággal lezárult a fedettpályás atlétikai szezon és kilenc hét múlva szintén a katari fővárosban kezdődik a legrangosabb szabadtéri sorozat: az Arany Ligát (Golden League) felváltó Gyémánt Liga (Diamond League). A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly márciusban döntött úgy, hogy az 1998-ban bevezetett Arany Liga helyett, amely a legnagyobb európai versenyeket foglalta magába, új szériát indít. A Gyémánt Liga tulajdonképpen az eddig 1 millió dolláros főnyereményt biztosító GL bővített, Európán túlra kiterjesztett változata lesz, így amerikai, katari és kínai helyszínt is felvonultat.

A 14 versenyből álló sorozat május 14-én rajtol Dohában, s augusztus 27-én zárul Brüsszelben. Az Egyesült Államokban két állomás lesz, New York és Eugene, London pedig kétnapos eseménynek ad otthont. A Gyémánt Ligában összesen 32 versenyszám lesz, s minden versenyen 416 ezer dollár pénzdíjat osztanak majd szét. A pénzdíjakon felül minden kategóriában pontversenyt is kiírnak, ennek végső győztesei egy-egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal is gazdagodnak.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől