Sidi éremért utazik a légfegyveres Eb-re

2010. március 11., csütörtök 11:07

A szokásosnál jóval kevesebb, mindössze öt felnőtt magyar versenyző lép lőállásba a norvégiai Merakerben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon, ennek ellenére egy érem megszerzése reális cél lehet. Az anyagi nehézségek miatt alaposan leszűkített küldöttségben ott van a 2009-ben a világ legjobb férfi sportlövőjének választott Sidi Péter is, aki ráadásul hagyományosan erős légpuskával.

A komáromi klasszis versenyző tavaly ebben a számban a pekingi Világkupa-viadalon győzött, Münchenben második lett, csakúgy mint az októberi Vk-döntőben, s eddig idén is jól lőtt. A 2004-es légfegyveres Eb-n győztes Sidinek ugyanakkor nehéz dolga lesz, hiszen nagyon erős az Eb 56 fős mezőnye. Mellette a fiatal, mindössze 23 éves Veres Ádám is indul légpuskában, a nőknél pedig ebben a számban szintén ketten szerepelnek, a tapasztalt Joó Éva és Karmacsi Ildikó. A női pisztolyosoknál az olimpikon Csonka Zsófia indul. A hétfőn az ifjúsági Világjátékok kvalifikációs versenyeivel megkezdődött Eb-n szerdán és csütörtökön a juniorok léptek lőállásba, a felnőttek versenyeit pedig pénteken és szombaton rendezik. Sidi, Veres és Csonka pénteken, Joó és Kardacsi pedig szombaton lő.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől