Phelps amerikai csúcsot döntött

2010. március 8., hétfő 10:39

A világ jelenlegi első számú férfiúszója, az amerikai Michael Phelps saját országos rekordját megdöntve nyert vasárnap 200 yard pillangón Maryland állam rövidpályás bajnokságán. Az Egyesült Államok haditengerészeti akadémiájának annapolisi yardos medencéjében a 14-szeres olimpiai bajnok 1:39.65 percre módosította korábbi, négy évvel ezelőtt felállított 1:39.70-es amerikai csúcsát.

Phelps, aki 200 méter pillangón 2004-ben és 2008-ban is ötkarikás aranyat szerzett, a hétvégi viadalon, amelyen csaknem két hónapos versenyszünet után indult, három számban diadalmaskodott, közte - az általa tartott rekordtól több mint 3 másodperccel elmaradva - a 400 yardos vegyesúszásban. Ez utóbbi azért lehet érdekes, mert a szám méteres változatát, amelyben éppenséggel Cseh László előtt nyert a tavalyelőtti, pekingi olimpián, állítólag kihagyni készül programjából, s ha igaz, a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, csak rövidebb távokon akar rajthoz állni. A hétvégi felmérőt követően Phelps azt nyilatkozta, hogy mind fizikai állóképességét, mind formáját tekintve messze van még a legjobbjától.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől