Tiger Woods a Mastersen térhet vissza

2010. március 4., csütörtök 10:13

A golf legendás alakja, Jack Nicklaus szerint könnyen elképzelhető, hogy az önkéntes száműzetésbe vonult világelső, az amerikai Tiger Woods ott lesz a mezőnyben az év első Major-versenyén, az áprilisi US Mastersen.

„Ez nem az én dolgom, és természetesen semmit sem jelent, hogy én mit gondolok, de egy golfozó mindenképpen megpróbálna elindulni egy ilyen viadalon. Nagyon meglepne, ha ő nem akarna” - nyilatkozta a 70 éves sztár, aki 18, a legrangosabb kategóriába tartozó (Major) viadalt nyert meg karrierje során, ami mind a mai napig rekord.

A 14-szeres Major-bajnok Woods tavaly december jelentette be, hogy bizonytalan időre visszavonul, azok után, hogy kiderült, hosszú időn keresztül, több nővel is megcsalta feleségét. A világ legjobban kereső sportolója február közepén tartott sajtótájékoztatóján elismerte teljes felelősségét a történtekért, s jelezte, hogy már másfél hónapja pszichológushoz jár terápiára, melyet folytatni fog tovább.

„Amit tettem, az teljességgel elfogadhatatlan. Valamikor visszatérek a professzionális golfversenyekhez, de nem tudom, mikor teszem ezt meg. Ugyanakkor azt sem szeretném kizárni, hogy már ebben az évben újra ütőt ragadok” - mondta akkor. A Masters április 8-án kezdődik Augustában.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől