Egyre nagyobb veszélyben az NFL 2011-es szezonja

| 2010. február 5., péntek 19:09 | Frissítve: 2010. február 5.

Egyre nagyobb az esélye, hogy a 2011-es szezon elmarad a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) a játékos szakszervezet (NFLPA) ügyvezetője, DeMaurice Smith szerint. „Ha ennek lehetőségét tízes skálán kellene meghatározni, akkor 14-et mondanék” - mondta a kialakult helyzetről Smith.

A játékosokat képviselő sportvezető szerint nem az a baj, hogy a csapattulajdonosok által több mint másfél éve felmondott kollektív szerződésről még mindig nem született megállapodás, és így egyre jobban sürgeti az idő a feleket, hanem az, hogy az álláspontok rendkívül távol állnak egymástól. Úgy vélte, a legnagyobb gond az, hogy a tulajdonosok meg sem próbálnak közeledni, azaz szerinte egyértelműen arra készülnek, hogy elmaradjon a 2011-es szezon.

Kevin Mawae, az NFLPA elnöke, aki egyben a Tennessee Titans centere, korábban egy olyan hasonlatot használt, miszerint egy 100 yardos pályát tekintve, mindkét fél a saját térfelének 10 yardosán áll, azaz 80 yardra vannak egymástól. A korábbi kollektív megállapodást 2008. május 20-án a 32 klub tulajdonosa egyhangú szavazással mondta fel, ami azt eredményezi, hogy a működési szabályzatban lefektetett feltételeknek megfelelően a 2010-es szezont speciális szabályokkal ugyan, de megtartják, viszont utána a 2011-es amatőr játékos-választással (a drafttal) leáll az NFL, amennyiben addig nem születik új egyezség.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Élesedő spanyol gazdasági verseny
A Barcelona és a Real Madrid pénze szétszakította a bajnokságot, ami soha nem volt ilyen izgalmas.

Bookline

  • Éjféli vad
    Kenyon, Sherrilyn: Éjféli vad Ár: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • Ott leszel?
    Guillaume Musso: Ott leszel? Ár: 3499 Ft Internetes kedvezmény: 20% Internetes ár: 2800 Ft
  • Kulka (archív sorozat)
    Kulka János: Kulka (archív sorozat) Ár: 1590 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 1511 Ft

OnGo beszámolók

  • Görögországba utazni vágyók, figyelem!
    Görögországba utazni vágyók, figyelem! Keressen útitársat az Ongon!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés