Talmácsi először tesztelte új motorját

2009. december 11., péntek 22:06

Talmácsi Gábor a valenciai pályán első alkalommal pénteken próbálhatta ki új Moto2-es motorját.

A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok magyar pilóta 50 kört tett meg, leggyorsabb körideje 1:37.8 perc volt.

"Pozitív tapasztalatokkal zártuk a napot - idézte csapata Talmácsit a tréninget követően. - Igazából a vázat jöttünk kipróbálni, ami egyáltalán nem rossz. Jól kezelhető a motor, jól fordul a kanyarokban. A ma használt blokk kissé gyenge volt, de nem a köridőkre figyeltünk, most még nem ez volt a lényeg."

A 28 esztendős versenyző nagyon elégedett volt a Dunlop gumikkal, bár időnként pattogott a motor az aszfalton. Talmácsi szerint a kuplungon, az első futóművön és a motorblokkon még mindenképpen dolgozniuk kell.

A menedzsment november 7-én jelentette be, hogy Talmácsi a Speedup Aprilia Team színeiben, gyári pilótaként, a 250 kcm-es kategóriát felváltó Moto2-ben versenyez 2010-ben. A Honda-erőforrások kötelezően előírt használata miatt azonban az Aprilia november 24-én közölte, hogy megszünteti a Moto2-es programját. Az olasz gyár döntése öt versenyzőt érintett: Talmácsit és Andrea Iannonét (Speedup Aprilia Team), Mike Di Megliót és Julián Simónt (Aspar Team), valamint a saját csapattal induló Karel Abrahamot. Nekik új vázat kell(ett) találniuk az Aprilia helyett. Pénteken Talmácsi a brit FTR vázat próbálta ki Valenciában.

A Moto2-ben 40 versenyző indul majd 600 kcm-es Honda-gépekkel, amelyekhez szabadon választható a váz.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől