Az asztaliteniszezők kivárnak a Benedek-ügyben

2009. december 1., kedd 21:13

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) egyelőre semmilyen lépést nem tesz az elnök személyének esetleges megváltoztatása ügyében, kivárja, hogy mi lesz a posztot jelenleg betöltő Benedek Fülöp büntetőeljárásának a vége. Benedeket, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt - nem jogerősen - másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a Heves Megyei Bíróság, amely mellékbüntetésként 3 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottat. Az ügyész súlyosbításért, a védelem felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az ügy előzménye egy 202 hektáros, pákozdi ingatlan művelésből való, a jogszabályok megsértésével történt kivonása miatt indult el. A törvénysértő határozatot 2006 decemberében hozta a székesfehérvári földhivatal, a vádhatóság szerint az akkor még az agrártárca szakállamtitkáraként dolgozó Benedek Fülöp jogellenes befolyására.
Benedek 2004 óta a MOATSZ elnöke, a közgyűlés idén májusban erősítette meg pozíciójában újabb négy évre.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől