A dél-afrikaiak szerint Semenya megtarthatja vb-aranyát

2009. november 19., csütörtök 12:34

A vitatott nemű dél-afrikai futó, Caster Semenya megtarthatja az augusztusi atlétikai világbajnokságon női 800 méteren megszerzett aranyérmét – jelentette be csütörtökön a Dél-afrikai Köztársasági sportminisztériuma a Nemzetközi Atlétikai Szövetségre (IAAF) hivatkozva, azonban az IAAF egyelőre nem erősítette meg a hírt. A közlemény szerint az IAAF beleegyezett abba, hogy Semenya marad a szám győztese és megtarthatja pénzdíját. A felek megegyeztek abban is, hogy nem hozzák nyilvánosságra az atléta nemi vizsgálatának eredményét.

A 18 éves dél-afrikai futó – aki hazájában azóta nemzeti hős lett – a semmiből tűnt elő három héttel a vb előtt, és 1:56.72 perces, kiváló idővel diadalmaskodott. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így az IAAF augusztus 19-én elvégeztette a szextesztet. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, akit eltanácsoltak az indulástól. Azt nem lehet tudni, hogy az IAAF végül egybevette-e a két vizsgálat eredményét.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől