Overdose a hétvégétől Alagon gyógyul

2009. november 16., hétfő 13:37

A hétvégétől már Alagon folytatódik a veretlen ló, Overdose rehabilitációja. A telivér gondozásával megbízott menedzsment a PannoniaOverdose.hu oldalon keresztül arról számolt be, hogy Overdose egyre több mozgást igényel, célszerű, ha napi sétái a megszokott környezetben és személyek között történnek. A költözés időpontja e hét második fele - jelenlegi tartózkodási helye nem ismert -, de az érkezés "Overdose lehető legteljesebb nyugalma érdekében nem nyilvános a sajtó számára sem". Az indoklás szerint "akár egyetlen aprócska megbokrosodás vagy kitörés is ronthat patái állapotán és visszavetheti az eddigi sikeres rehabilitációt".

A mind a 12 futamán győztes magyar csodaló bal első lábán az április 19-i budapesti verseny után észleltek sérülést. A gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett. A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza.

Mikóczy Zoltánt, Overdose tulajdonosát csődbűntett miatt első fokon egy év hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték november 6-án, Romániában. Czucz István, a ló társtulajdonosa korábban azt mondta, Mikóczy letartóztatása nem befolyásolja Overdose további versenyeztetését. Kiemelte, hogy a három tulajdonos, Mikóczy, a szintén szlovák állampolgár Mario Hoffman és ő együtt hozzák meg a döntéseket a lóról. 

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől