Nem lehet megváltoztatni a Washington Redskins nevét

| 2009. november 16., hétfő 21:38 | Frissítve: 2009. november 16.

A Washington Redskins, az amerikai főváros híres futballcsapata megtarthatja eredeti nevét, a legfelsőbb bíróság ugyanis hétfőn úgy döntött, nem foglalkozik azzal a panasszal, amely szerint a csapat elnevezése sértő az indián őslakosok leszármazottaira nézve. Ezzel újabb fordulóponthoz érkezett az immár 17 éve tartó pereskedés: a Washingtonban székelő legfelsőbb amerikai bírói fórum elutasította hat olyan indiánnak az ügyben benyújtott fellebbezését, akik azt akarják elérni, hogy az amerikai futballcsapat változtasson nevet.

A legfelsőbb bíróság tagjai az alsóbb szintű fellebbezési fórum állásfoglalását helybenhagyva azon az alapon hárították el az ügy tárgyalását, hogy az először 1992-ben benyújtott panasz évtizedeket késett az első Redskins védjegy 1967-es megjelenéséhez képest. Arról viszont nem mondtak véleményt, hogy a Redskins név faji tekintetben sértő jellegű-e.

A bírák annak ellenére sem voltak hajlandók foglalkozni az indiánok panaszával, hogy azok keresetét több mint 30 olyan jogász és 13 pszichológia professzor támogatta, akik a sztereotípiák, az előítéletek és a diszkrimináció kérdéseinek szakértői. Ugyancsak az indiánok mögött sorakozott fel több jogvédő, vallási és egyéb szervezet.

Az észak-amerikai profi futballliga legismertebb csapatai közé tartozó Redskins ügyvédei természetesen azt szorgalmazták, hogy a legfelsőbb bíróság ne foglalkozzon az indiánok fellebbezéssel, mondván, hogy az alsóbb fokú bíróság megfelelő döntést hozott.

Maga a Redskins elnevezés 1933-ból származik; a focisták az akkor Bostonban működő csapat vezetőedzője iránti tiszteletből lettek Rézbőrűek, aki történetesen indián volt. A csapat 1937-ben költözött Washingtonba, emblémája az utóbbi évtizedekben szinte mindvégig egy tolldíszes indián fej volt.

Indiánok egy csoportja 1992-ben kezdett pereskedni, nem is eredménytelenül: az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal először a javukra döntött. Egy szövetségi bíró 2003-ban, majd 2008-ban azonban úgy foglalt állást, hogy a csapat megtarthatja elnevezését. A Redskins körüli pereskedés a legfelsőbb bíróság hétfői döntésével valószínűleg nem ér véget, egy másik indián csoport ugyanis hasonló panaszt nyújtott be két évvel ezelőtt.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Élesedő spanyol gazdasági verseny
A Barcelona és a Real Madrid pénze szétszakította a bajnokságot, ami soha nem volt ilyen izgalmas.

Bookline

OnGo beszámolók

  • Görögországba utazni vágyók, figyelem!
    Görögországba utazni vágyók, figyelem! Keressen útitársat az Ongon!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés