Kiss László: Verrasztó Evelyn világklasszis

2009. november 7., szombat 14:06

„A tegnapi világrekord és a mai országos csúcs is azt mutatja, hogy Evelyn, aki régóta komoly ígérete a magyar úszósportnak, mostanra világklasszissá érett – értékelt itthonról Kiss László szövetségi kapitány az MTI megkeresésére. – Egyre jobb eredményeket ér el, s például a 200 vegyesen úszott világcsúcsa közben végre mellen is nagyon jól teljesített, ami további bizakodásra ad alapot. Ahogy mások teljesítménye, hozzáállása, felkészülése is, teszem hozzá, hiszen miközben Evelyn több válogatott társa társaságában Moszkvában versenyez, itthon maradt legjobbjaink idehaza ma fejezték be a kéthetes edzőtáborukat Balatonfűzfőn, illetve Százhalombattán, és elmondhatom, hogy kifejezetten kemény munkán vagyunk túl, biztató az erőállapota, a hozzáállása mindegyiküknek, ideértve Cseh Lacit és Gyurta Danit is. Laci három napig kisebb gyomorproblémával bajlódott ugyan, de végigcsinálta a tábort ő is. Összességében úgy látom: szépen alakul tovább olimpiai csapatunk Londonra.”

A Jövő SC kiválósága a 100 m gyors selejtezőjében 53.23 másodperc alatt ért célba, ami új országos csúcs, egyben azt is jelentette, hogy az első helyen jutott be a kora esti fináléba. Az eddigi legjobb magyar idő ugyancsak az ő nevéhez fűződött: tavaly november 23-án, Zágrábban úszta. Verrasztó Evelyn a moszkvai Vk nyitónapján 2:06.01 perces világcsúccsal győzött 200 m vegyesen.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....