A Parlamentben köszöntötték a Világjátékok legjobbjait

2009. október 20., kedd 19:18

Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára kedden a Parlament Vadásztermében köszöntötte a júliusi Világjátékokon szerepelt magyar sportolókat és vezetőiket. Az eseményen megjelent Simóka Beáta sportszakállamtitkár, Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke és Molnár Zoltán MOB-főtitkár is. Mandur László köszöntőjében arról beszélt, hogy az eredmények hallatán büszke arra, hogy nem olimpiai sportágakban is ilyen eredményesek a magyar versenyzők. Teljesítményük akkor is dicséretre méltó, ha az ő versenyeik ismertsége nem vetekszik az ötkarikás játékokéval. A Tajvanon rendezett Világjátékokon 103 ország versenyzői vettek részt, a 74 tagú magyar csapat két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett. A köszöntő után az érmesek átvehették Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszter elismerő oklevelét, a két első helyezett, a karatés S. Kovács Ádám és a szumós Bárdosi Sándor Parlamenti Aranyérmet is kapott. Mandur László Parlamenti Ezüstéremmel ismerte el Gémesi György NSSZ-elnök és Szántó Éva NSSZ-főtitkár tevékenységét. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől