Magyarország pályázik a 2013-as cselgáncs-vb-re

2009. október 15., csütörtök 13:18

Magyarország megpályázza a 2013-as cselgáncs-világbajnokság rendezési jogát. A sportági szövetség (MJSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth László elnök kifejtette: Budapestnek Londonnal, Rio de Janeiróval és Bakuval kell megküzdenie a lebonyolításért. „A nemzetközi szövetség, az IJF jövő augusztusban, a tokiói vb során dönt arról, hogy melyik város lesz a házigazda – mondta az MTI-nek az MJSZ első embere. – Mellettünk szólhat, hogy 2013-ban lesz esedékes az IJF-tisztújítás is, és Marius L. Vizer elnök ismeretesen Budapesten él.”

A kétszeres vb-bronzérmes és Európa-bajnok – amúgy épp 29. születésnapját ünneplő – Ungvári Miklós kifejtette, hogy továbbra is kétlaki életet kíván élni, azaz ingázni fog hollandiai klubja és az MTK-Erzsébetváros között.

A hamarosan életbe lépő szabálymódosítások kapcsán Csernoviczki Csaba szakágvezető elmondta, hogy tilos lesz öv alatt fogni, így visszatér a klasszikus dzsúdó, és eltűnnek a birkózáshoz hasonló technikák. A tatamikon jövőre három helyett már csak egy bíró működik közre, akinek munkáját adó-vevő és videokontroll segíti majd. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől