Schmitt szerint Rio jó házigazda lesz

2009. október 10., szombat 16:15



"Lehet, hogy sokat kell majd segíteni a leendő házigazdáknak, de szerintem meg fogják tudni csinálni. Ráadásul 2014-ben náluk lesz a labdarúgó-világbajnokság, ez jó főpróbája lehet majd az olimpiának. Az biztos, hogy Riónak fejlődnie kell, de az elmúlt években a brazil gazdaság megmutatta, hogy képes erre. Az ország óriási változáson fog keresztülmenni a két hatalmas sportesemény hatására” – nyilatkozta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az MTI-nek. Schmitt péntek éjszaka ért haza Koppenhágából, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusáról. A 2016-os helyszínkijelöléssel kapcsolatban Schmitt azt mondta: nagyon érdekes, hogy olyan nagyágyúk mellett, mint a Barack Obama amerikai elnök által vezetett Chicago, a japán miniszterelnök vezette Tokió és a spanyol király vezette Madrid, a Rio de Janeiró-i pályázat futott be győztesként, de ma már mindenki egyetért abban, hogy jó helyre került a hét év múlva sorra kerülő nyári olimpia. Arról nem kívánt nyilatkozni, ő melyik helyszínre szavazott.
Jacques Rogge elnök pénteki újraválasztásával kapcsolatban Schmitt megjegyezte: nem volt kérdés, hogy újabb négy évre megerősítik pozíciójában, hiszen a mandátuma alatt lebonyolított olimpiák nagyszerűek voltak, az érdemei vitathatatlanok. Emellett a NOB anyagilag stabil alapokon áll, a gazdasági válság nem érintette, és minden szempontból egységes. Schmitt elárulta még, hogy a másik magyar NOB-tag, Aján Tamás december végétől tiszteletbeli tag lesz, azaz már nem szavazhat, mivel betölti a 70. életévét. Az ő beválasztásakor már ezt a felső korhatárt szabták meg, a 26 éve NOB-tag Schmitt ugyanakkor még 80 éves koráig teljes értékű tag lesz a szervezetben. Arra a kérdésre, van-e esély arra, hogy valaki magyar részről Aján helyébe lépjen, a MOB elnöke azt mondta: jelenleg nincs.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől