Budapesten tartottak terepszemlét a LEN vezetői

2009. október 7., szerda 15:22

Két napig Budapest vendége volt az európai úszószövetség (LEN) delegációja, melynek tagjai a jövő évi Európa-bajnoksággal kapcsolatos teendőkről egyeztettek a magyar szervezőkkel, többek között a családbarát jegyárakról, s a kezdési időpontokról.

Szakadáti László LEN-igazgató, Carlos Ramos koordinátor, valamint a LEN marketing-ügynöksége, a Community képviseletében Antoine Auer alapvetően az előkészületekről, a szálláshelyek elosztásáról és a tévéközvetítéssel kapcsolatos tervekről tárgyalt a Ruza József vezette szervezőbizottsággal. A versenyzők mozgatása, valamint a tévéközvetítések érdekében a rövidebb, és főként másodpercre pontosan kezdődő eredményhirdetések szerepeltek többek között a fókuszban. Huszonnégy ország már teljes egészében lefoglalta a szálláshelyét.

Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője jelezte, az MTV továbbra is úgy számol, hogy közvetíti az Európa-bajnokságot, Szakadáti László pedig megígérte: a LEN minden segítséget igyekszik megadni, hogy 2010-ben is a 2006-oshoz hasonló szintű legyen a tévés produkció. Amit már most tudni lehet: ha az EBU, az európai közszolgálati tévéket tömörítő társaság jóváhagyja, az úszóelőfutamok minden reggel 9:30-kor kezdődnek, a döntőkre pedig 17 órától kerül sor. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől