Marad a ZTE-kosarasok főszponzora

2009. szeptember 30., szerda 16:16

Bár a férfi kosárlabda-bajnokság csak szombaton kezdődik, a zalaegerszegiek máris elkönyvelhettek egy sikert: névadó szponzorként újabb esztendőre maguk mellett tudhatják a Zalakerámiát. A klub vezetői szerdán jelentették be, hogy megállapodtak a vállalattal, amely három éve támogatja a sportágat. Az első két idény eredményei – előbb a hetedik, majd a tizenegyedik helyen zárt a csapat – nem voltak túl rózsásak, a legutóbbi szezonban viszont már bronzérmet nyertek a helyi kedvencek.

„Bízunk benne, hogy a televíziós közvetítésekkel nagyobb lesz az együttműködés hírértéke, ez esetben megtérül a befektetett energia - mondta Márton Péter, a Zalakerámia Zrt. elnök-vezérigazgatója. - Most egy évre szóló megállapodást kötöttünk, és bár jelenleg még ennyi időre is nehéz tervezni, nem zárkózunk el a további együttműködéstől.”

Bodrogi Csaba sportigazgató hozzátette: a magyarok közül gyorsan megegyeztek a lejárt szerződésű Kámán Tamással és Gáspár Dáviddal, visszatért az amerikai Louis Hinnant és Calvin Watson, és jó húzásnak tűnik a szintén tengerentúli Kyle Wilson leigazolása is. Ezzel együtt a csapatnak nem lesz bérelt helye a legjobb négy között, így az első nyolc közé jutás a cél. A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy több közös meccset rendeznek a megyeszékhely női csapatával, a ZTE NKK-val. Így lesz ez már szombaton is, amikor a férfiak a Kaposvárt (19 ó), míg a hölgyek a Ceglédet (16:45) fogadják (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől