Wöller győzelemmel kezdett, Ligeti kikapott a bírkózó-vb-n

2009. szeptember 21., hétfő 15:44

A szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában szereplő Wöller Gergő magabiztos győzelemmel kezdett, ezzel bejutott a 16 közé a dániai Herningben zajló birkózó-világbajnokság első napján, Ligeti Dániel (96 kg) ugyanakkor kikapott. Wöller, a szabadfogású magyar csapat egyik legnagyobb reménysége Yuri Poliack ellen lépett először szőnyegre a vb-n, és a viadal honlapja szerint nagyon meggyőző teljesítménnyel múlta felül izraeli riválisát. A TFSE-Vasas birkózója az első menetet 4-0-ra, a másodikat pedig 5-0-ra nyerte meg. A folytatásban a japán Jonemicu Tacuhiróval mérkőzik.

A 96 kg-ban szereplő fiatal Ligeti az amerikai Jake Varnerrel csapott össze. A mérkőzés magyar szempontból jól kezdődött, hiszen a Haladás sportolója az első menetet 2-1-re megnyerte, a másodikban azonban 2-0-lal alulmaradt. A mindent eldöntő két percben csupán egy pont született, s mivel azt a tengerentúli szerezte, Ligetinek maradt a reménykedés, hogy legyőzője vigaszágra viszi. A vb nyitónapján három súlycsoport küzdelmei zajlanak, ám az 55 kg-ban nincsen magyar. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől