Négy érem a kajak-kenu maratoni vb első napján

2009. szeptember 18., péntek 19:26 |

Egy arany- és három bronzérmet szerzett a magyar válogatott a maratoni vb első napján Portugáliában. A kajakos nők ifjúsági korosztályában Georgopoulou Alexandra világbajnok lett. Az ifjúságiaknál a női kajakosok szerepeltek a legjobban, Georgopoulou Alexandra nagy fölénnyel, magabiztos versenyzéssel győzött, Vaczai Enikő pedig bronzérmet nyert.

Ugyancsak bronzérmes lett a kenus Dóczé Ádám, a másik magyar induló, Vasbányai Henrik azonban vírusos fertőzés miatt fel kellett, hogy adja a versenyt. A fiú kajakosoknál Bucher Barnabás 9. lett, úgy, hogy az első futószakasz után beborult, pedig akkor még az élbolyban haladt.

Délután az U23-as futamokat rendezték, 21 kilométeres távon. Itt is a női kajak szakág szerepelt a legjobban a magyar csapatból, hiszen Havas Eszter bronzérmet nyert. A kenusoknál két magyar végzett az első tízben, Szabó Bonifác 9., míg Devecseri Ádám 5. lett. A férfi kajakosok zárták a napot, itt Boros Adrián a 9. lett, Kulifai Tamás pedig a 13. helyen ért célba, úgy, hogy beborult az utolsó előtti körben.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől