Négy magyar indul az öttusa Vk-döntőben

2009. szeptember 11., péntek 09:16

A hétvégén Rio de Janeiróban rendezik meg az öttusázók idei Világkupa-sorozatának záróversenyét; a döntőnek négy magyar indulója lesz. A részvétel lehetőségét hatan vívták ki, de a hazai szövetség honlapjának tanúsága szerint – Vörös Zsuzsanna nem kívánt indulni, az idény közben betegedéssel küszködő Tóth Adrienn pedig még nem nyerte vissza korábbi formáját. Így a világbajnok férficsapat három tagja, az egyéniben is vb-aranyérmes Marosi Ádám, valamint Németh Róbert és Tibolya Péter, továbbá Gyenesei Leila utazott el csütörtökön Brazíliába.

Az idény során rendezett Vk-fordulókon Marosi szerepelt a legkiegyensúlyozottabban, mindhárom versenyen, amelyen elindult, dobogóra állhatott: Mexikóvárosban harmadik, Budapesten és Rómában második volt. Rajta kívül Gyeneseinek sikerült Vk-érmet szereznie, mégpedig Rómában egy ezüstöt. A finálén a férfiak szombaton, a nők pedig vasárnap versenyeznek. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől