Távozott a dzsúdósok kapitánya

2009. szeptember 10., csütörtök 10:55

A Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége szerdai ülésén a szakmai vezetés átszervezése mellett döntött, melynek eredményeként távozott posztjáról Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető. Illyés Miklós szakmai alelnök csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az eddig a női válogatottat irányító Csernoviczki Csaba veszi át a férfi szakágvezetői feladatokat is, helyettese pedig a Cegléden és az MTK-Erzsébetvárosnál is tevékenykedő Bíró Tamás lesz.

„Kettő helyett így csak egy teljes fizetést kell folyósítanunk, ráadásul Bíró Tamásnak az Ungvári fivérek révén két versenyzője is van a legjobbak között. Ezenkívül anyagi megfontolásból készítettünk egy szűkített szakmai programot, melynek értelmében csak az olimpiai éremesélyeseket fogjuk menedzselni.”

A távozó Nagysolymosi megértette az MJSZ döntését: „A kecskeméti klubomnál történt szponzorvesztések és távozott versenyzők miatt már nem képviselek olyan erőt és potenciált, mint korábban, úgyhogy elfogadom a határozatot. Természetesen maradok a dzsúdó mellett, szeretnék ilyen feltételek mellett is kitermelni egy olimpikont. A férfi válogatottnál töltött öt évem bizonyította, hogy helyes szakmai úton járunk.” (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől