Új szabályok cselgáncsban

2009. augusztus 25., kedd 19:08


Új szabályok bevezetésével kívánja modernizálni a sportágat a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF). A legfontosabb változás, hogy a jövőben tilos lesz lábra támadni a küzdő feleknek, a vétkeseket először megintik, másodszorra pedig leléptetik. Továbbra is engedélyezik ugyanakkor a láb láb elleni akciókat, mint ahogy az is legális, ha a lábfogás egy másik technika folytatása. Szintén fontos intézkedés, hogy háromról egy főre csökkentik a bírók számát a tatamin. Az újításokat az októberi, Athénban sorra kerülő junior vb-n tesztelik először. A 108 tagországot érintő vasárnapi kongresszus eredményeiről beszámoló összejövetelen jelentették be, hogy Írországból a svájci Lausanne-ba teszi át főhadiszállását az IJF. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság otthonául is szolgáló város ad otthont további 25 sportszövetségnek. A 2007-ben elnökké választott Marius L. Vizer hozzátette: a szervezet bankszámláján a kezdeti 650 ezer helyett már 8,5 millió dollár található, amelyből jövőre egymilliót osztanak szét a hátrányosabb helyzetű tagszövetségeknek. A tervek között szerepel egy olyan mini-világbajnokság kiírása is, amelyen 48, másfél milliósnál kevesebb lakosú ország szerepelne. Az IJF húsz nemzet dzsúdósait hívta meg külön, teljes ellátás biztosítása mellett a rotterdami seregszemlére, amelyen - egyelőre IJF-zászló alatt - ott lesznek az ENSZ által még el nem ismert Koszovó versenyzői is.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől