Hetedik a magyar női váltó az öttusa vb-n

2009. augusztus 17., hétfő 21:32

A hetedik helyen végzett hétfőn a magyar csapat a londoni öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. A Kovács Sarolta, Cseh Krisztina alkotta páros a vívás után tizedik, az úszást követően nyolcadik, a lovaglás zárultával pedig ötödik volt, aztán a lövészettel kombinált futásban két helyet visszacsúszott. Győztek a csehek, mögöttük a németek és a lengyelek futottak a célba érmet érő pozícióban. A versenyben 14 csapat indult.

„Küzdelmes versenyen, pontokat elhullatva lettek ötödikek a fiúk. Maró az egyéni győzelme és a csapat sikere után nem tudott ismét felpörögni, meg kell még tanulnia, hogy ilyen helyzetben is ismét neki kell veselkedni. A vívásban összeszedett hátránnyal most ennyire futotta” – értékelt a nap végén az MTI-nek Pálvölgy Miklós szövetségi kapitány. – A lányoknál két alig junior versenyző először kapott ilyen komoly feladatot, amit megoldott. Jól küzdöttek, de még bele kell erősödniük ebbe a mezőnybe.” (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől