Németh döntős, Demeter kiesett az öttusa vb-n

2009. augusztus 13., csütörtök 16:22

A csoportba sorolt magyarok közül Németh Róbert bejutott a szombati döntőbe a londoni öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében, Demeter Bence viszont kiesett.

Németh jó vívással kezdett, végül a hatodik legjobb eredménnyel, 900 pont fölött zárt, majd úszásban is a mezőnye első harmadához tartozott, így a lövészettel kombinált futást a hatodik helyről kezdhette meg. A csoport 32 tagja közül 12 jutott tovább, Németh a végére összetömörülő élmezőnnyel együtt hetedikként futott a célba.

A vb-újonc, 19 éves Demeter, aki a csapatversenyben nem érdekelt, kevésbé vívott jól, 700 pont alatti teljesítménye csak a 26. helyre volt elég. Az úszásban ezt követően az ötödik legjobb időt érte el, de ezzel is csak huszadik volt két szám után. Hátránya ugyanakkor egy futás közbeni jó lövészettel ledolgozhatónak tűnt, végül azonban csupán a 14. helyig tudott előrelépni. „Kicsit csalódott vagyok, hogy nem jutottam be a döntőbe. A vívás általában jól szokott menni, most valahogy nem sikerült, pedig már szerepeltem felnőttek között, ha nem is ilyen erős mezőnyben - mondta az MTI-nek a verseny után. - Az uszodában egyéni csúcsot értem el, azzal elégedett vagyok, a lövészetben viszont sokat rontottam, emiatt nem jött össze a döntőbe kerülés.”

Hozzá hasonlóan búcsúzott többek között a kétszeres olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, aki nyolcadikként vágott neki a kombinált számnak, végül azonban csak 28. lett. A magyarok közül Marosi Ádám és Tibolya Péter szerepel még csütörtökön, ők a C csoportban közép-európai idő szerint 20 óra körül fejezik be versenyüket. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől