Overdose javul, talán már augusztusban versenyezhet
A hónapok óta sérüléssel bajlódó Ovberdose a gyógyulás fázisába lépett, Mikóczy Zoltán tulajdonos szerint talán már augusztus végén ismét versenyezhet az eddigi 12 futamán veretlen csodaló.
"Óvatos vagyok, most úgy gondolom, egy-két hónap után terhelhető lesz. Gyulladás már nincs a szervezetében, szerencsére gyengébb lefolyásúnak bizonyult a kellő időben elcsípett fertőzés" - mondta Mikóczy. "Most már folyamatosan javul az állapota, de nagyon türelmesnek kell lennünk vele, mielőtt újból versenyezne. Már csak babonából sem akarok konkrét időpontról beszélni, de ha visszanyeri fizikai erejét, kiváló formáját, nagyjából augusztus végén, szeptember elején állhat ismét rajthoz."
Overdose bal első lábán az április 19-i budapesti verseny után észlelték a sérülést. A gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a tályogot és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát és jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.
